Haku két napon át tarotta megfigyelés alatt Junt. Ezalatt a lány akkor sem kelhetett fel, hogyha felébredt. Persze ő egyfolytában fel akart kelni, arra hivatkozott, hogy teljesen el fog lustulni és utána képtelenek lesznek rávenni az edzésekre. A harmadik napon reggel, Haku megengedte, hogy kimenjen megmosakodni, Zabuza is biztonságosnak ítélte meg, hogy végre felkeljen.

Amikor Jun visszatért, Leült Zabuzával szemben.

– Hogy érzed magad? – kérdezte Haku. Zabuza mellett állt, egy pohár vizet szorongatott a kezében.

– Hála neked, nagyon jól vagyok. Köszönöm az energiádat, amit az ápolásomra fordítottál – mondta Jun tisztelettudóan, mintha egy magasabb rangú személlyel beszélne.

– Haku, kimennél egy kicsit? – Zabuza fejével az ajtó irányába bólintott. Erre nem szabadott volna nemet mondani. Haku az asztalra tette a poharat, meghajolt, és elhagyta a helyiséget. – Biztos vagy benne, hogy jól érzed magad? – Jun aprót bólintott. – Elmondhatod az igazat, nem fogom azt gondolni, hogy gyenge vagy.

– Nincs semmi, amit el kellene mondanom, Zabuza mester – Jun fejet hajtott és csak szelíden elmosolyodott.

– Idd meg ezt a pohár vizet – Zabuza arrébb lökte a poharat a lány irányába, amit Haku az imént letett. A lendülettől egy csöpp az asztalra fröccsent – A szédülésed – kezdte. A lány felkapta a fejét. Mert Zabuza tudta a titkát. – Az állapotodat a dehidratáció okozza, ami a technikád egyik mellékhatása. Nehezen sajátítod el, mert mindig elsumákolod a vízbevitelt, és ha nem vagy elég hidratált, a technika nem fog működni. Azon túl… A technikádhoz rengeteg vízre van szüksége a szervezetednek. Ha végül képes vagy rá, utána energiát kell fordítanod a vízbevitelre, hogy újra és újra sikerüljön. Ha nem sumákolsz, és odafigyelsz, nem lesznek ehhez hasonló problémáid, érthető voltam?

– Igen, azt hiszem – bólintott a lány.

– Most fáj a fejed, szédülsz, fáradt vagy, pedig kialudtad magad, alig tudsz megállni a lábadon. Ezt is a dehidratáció okozza. Felelősséggel tartozol magad iránt. Ha nem pótolod a vízveszteségedet, az az életedbe kerülhet egy igazi harc során – magyarázta Zabuza. Jun nagy nehezen leküzdötte a vizet, miközben csodálattal bámulta mesterét.

– Honnan gondolod… hogy…? – a gyengeség gondolatára Jun arca szégyellősen elpirult.

– Általában Haku mellett foglalsz helyet, de ma inkább leültél. – a lány elfintorodott. – Volt egy enyhe agyrázkódásod. Nem komoly. A vízveszteséged pedig annál inkább. Vedd ezt komolyan. Haku aggódik érted – Nagy tenyerével gyengéden az asztalra csapott, de Jun így is összerezzent a hangtól.

 

¤¤¤

 

Még ennyi év után is összerezzent a gondolatában visszhangzó csapástól. A hosszú út alatt nem engedett magának sok pihenőt és a víz is kifogyott a kulacsából. Kimerülten egy fa törzsének dőlt, eleredt az eső. Hátát a fa törzsének vetve, lábai összeroskadtak alatta. Hitetlenkedve az ég felé tárta tenyerét… a világ lassan megolvadt körülötte, és sötétség burkolta körül. Elaludt.

 

¤

 

Mitarashi Anko Konoha egyik jouninja volt, akit ebben az évben megbíztak a chuunin vizsga második fordulójának vezetésével. Szétszórt természete ellenére is odaadóan készült erre a feladatra. A 44.-es kiképzőterep felé igyekezett, amikor egy alvó gyereket pillantott meg egy fa tövében. Karjait véres kötések borították, ruhája sáros volt és megviselt. Anko még sosem látta a lányt, de egyértelműen nem volt hétköznapi gyermek. Felkészülve a harcra, de aggodalommal hajolt a lány fölé. Kerülve a hirtelen mozdulatokat, a lány válla felé emelte kezét, hogy megrázza, ám az gyorsabban reagált, mint ahogy Anko ujjbegye a ruháját érintette volna. Kunait ragadott, és azzal védte ki az érintést. Anko sem volt lassabb, fegyvert rántott és hátrébb ugrott a lánytól. Pillanatokig csak bámulták egymást, majd Anko leengedte a fegyverét.

 – Jól érzed magad? – kérdezte, közben elrakta a kést. Nem akarta megtámadni az alvó gyereket és ezt a tudtára is akarta hozni. – Ki vagy te?

Jun felállt, leengedte a kunait, de esze ágában sem volt eltenni. Támadásra készen állt szemben a nővel, aki megzavarta az álmát.

– Udvariatlanság a másik neve után érdeklődni, ameddig te magad nem mutatkoztál be, nem igaz? – Jun gyanakvóan nézte a nála idősebb nőt. Menő, gondolta… Azon tűnődött, mennyi időt vesztegethetett a fa tövében.

– Mitarashi Anko a nevem, a jounin, aki a chuunin vizsga második fordulóját vezeti majd. Te is a vizsgára érkeztél? – Anko elmosolyodott.

– Chuunin vizsga? Nem, eszemben sincs. Usui Jun vagyok. Átutazóban – A név nem mondott semmit Anko számára, és a lány ninja falvának homlokvédőjét sem viselte. Honnan kerülhetett ide? – gondolta.

– Mi történt veled? – Anko egy lépéssel közelebb lépett a lányhoz. Jun nem hátrált, csak végig nézett magán. Barna foltos kötések takarták sebesült karjait. Valamikor megint átázhatott, de már nem volt friss. A ruháját sárfoltok díszítették. Lebiggyesztette száját a szörnyű látványtól.

– Néhány napja úton vagyok, az éjjel elkapott az eső – azzal ő is eltette a kunait. A nő szándékai… konohaiak voltak. Jun korábban már halott arról, hogy a konohai ninják nem olyan vérszomjasak, mint a többi vidék falvainak ninjái, ameddig élet-halál harcba nem keverednek. Időt spórolhat, ha nem támad rá erre a szívélyes nőre.

– Hová tartasz?

– Azt még magam sem tudom – Jun a távolba révedt és Haku mosolya jutott az eszébe. Szíve ismét összefacsarodott. Mi várja majd, ha egyszer megbosszulja a fiú halálát? Egyre közelebb érezte magát a dicső pillanathoz. Ha ez a nő a chuunin vizsgát vezeti majd, akkor végre konoha közelében lehetett. A gondolatra egy éles fájdalom hasított a fejébe, mintha valaki kettészeletelte volna a koponyáját.

Mire észrevette magát, már Anko karjai között volt, aki elkapta mielőtt földre rogyott volna.

– Jól vagy? – Anko megsajnálta a lányt. Ez a tekintet ismeretlen volt Jun számára.

– Jól, csak három napja egy csepp vizet sem láttam – nevetett a lány. Óvatosan, udvariasan elhessegette Anko kezeit – Jól vagyok.

Jun leporolta magát, de ettől egy cseppet sem nézett ki tisztábbnak, azután búcsút intett és elindult. Már hosszú idő óta nem felejtette el a vízbevitelt. De most eltökélt volt. Gondolatait lefoglalta az utazás, a bosszú, és az üres jövő, ami felé haladt. Anko azon tűnődött, hogy ha a lány nem talált vizet, akkor nem is keresett. Valahová nagyon siethetett…

– Várj – Anko egy teli kulacsot hajított a lány után.

Jun döbbenten nézett a palackra. Ezt meg miért? …

– Jó utat! Ne felejtsd el időnként feltölteni, amikor kiürül – kiáltott, de már el is indult. A hátát mutatta a lánynak.

Micsoda furcsa szerzet… Azon tűnődött, hogy vajon mit tett volna a nő helyzetében, de arra jutott, hogy semmit. Valószínűleg elhaladt volna egy földön fekvő rongyos, koszos alak mellett és később sem jutott volna eszébe. De hát, ha ilyen emberek a konohai ninják… Milyen lesz az, akit…? Milyen lehet a másoló ninja, Kakashi és a csapata? Vajon ők vérszomjas fenevadak rémisztő technikákkal? Milyen erővel bírhat az ember, aki képes volt legyőzni a Nagy Zabuza mestert?

 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.