KONOHA - Naruto fan site & Fanfition


dobott csillag Főoldal
dobott csillag Konoha Blog 
dobott csillag Tanfolyamok 
dobott csillag Novellák 
dobott csillag Cosplay
dobott csillag Rajzsarok
dobott csillag Top Listák 
dobott csillag Cikkek
dobott csillag Videók
dobott csillag Vendégkönyv
dobott csillag Bannereim
dobott csillag Kapcsolat

 

 
dobott csillag 

dobott csillag Alapsztori
dobott csillag Naruto TV
dobott csillag Ninja akadémia
dobott csillag Karakterek
dobott csillag Klánok
dobott csillag Jutsu lexikon
dobott csillag Falvak
dobott csillag Rangok
dobott csillag Fegyverek
dobott csillag Gondolatok
 

 

血霧の里

dobott csillag Sztori
dobott csillag Jun
dobott csillag Haku & Zabuza

dobott csillag Képek
dobott csillag Fejezetek

 

dobott csillag Sztori
dobott csillag 
Hanabi
dobott csillag Sasori 
dobott csillag 
Képek
dobott csillag Fejezetek

Fejezetek
Fejezetek : 1 rész; Múlt 1. fejezet - Láthatatlan kötelék

1 rész; Múlt 1. fejezet - Láthatatlan kötelék

Jun  2021.03.29. 14:05


A lány szemei kipattantak, amikor a korareggeli nap eleven sugarai elérték az arcát. A barátságos meleg érzés boldoggá tette reggelente. Hanabi egy homokrejteki kereskedő cserfes lánya volt, alig hat éves, és határozott elképzelései voltak a világról. Szerette a szüleit, a sivatagot, a piacok sürgő világát, tudta, hogy egy napon majd ő is kereskedő szeretne lenni, ahogy az apja.

– Ez a végső ár, uram. De ha ezt a papírt megveszi, most ajándékba adom mellé ezt az ecsetet – alkudozott a lány. Az apja büszkén megborzolta a lány haját, és a vásárlóra mosolygott. Szerinte a vérében volt az alkudozás, valójában azonban az emberek nem tudtak ellenállni a cserfes, barátságos kislánynak. – Apa, most dolgozom, így nem fognak komolyan venni – mordult vissza a lány, majd mosolyát újult erővel a vevőre emelte.

Az újabb áldozat elvette az árut és megadóan kifizette a lány által felkínált árat.

– Szép munka – Mondta az apja, és leguggolt elé. Hatalmas tenyerét a lány fejére tette. Büszke volt lányára, aki egy napon át fogja venni az üzletet. A csípőjére csatolt táskába mélyesztette nagy kezét, és kicsi selyem tasakot vett elő. – Ezt a kemény munkádért kapod, Hanabi.

A kislány csillogó szemekkel a tasakocskáért nyúlt, kicsomózta a madzagot, és a tartalmát óvatosan a tenyerébe csúsztatta.

– Apa – kezdte, de csöndben maradt egy pillanatra, amíg felmérte a kis jade figurát. Azon tűnődött, hogy honnan lehetett az apjának pénze egy ilyenre, de végül nem merte megkérdezni. Hálásan az arcára emelte rajongó gyermeki tekintetét – Köszönöm, apa.

¤

Ugyanezen a napon kócos kis vörös hajú fiúgyermek került a látóterébe. Nem emlékezett, hogy valaha látta volna korábban. A fiúnak egyéni megjelenése felkeltette a figyelmét, habár hajszínén kívül semmi szokatlan nem volt benne. De az arca… az a mély fájdalomról árulkodó tekintet, a testtartása magánytól megtört. A lány nem ismerte ezeket az érzéseket, így nem érthette, mi olyan különleges a fiúban, de azután rendszeresen megfigyelte a gyermeket. Aranyosnak tartotta, szomorúnak látta, de nem egészen értette, hogy miért. Tetszett neki az arca, a haja, a szemei. Törődést szeretett volna adni neki, szeretetet. Megsimogatni a kerek törődött arcot, és megborzolni a haját, hogy mosolyt csaljon az arcára, ám félénk volt, és nem mert a közelébe menni. Helyette megfigyelte, hogy mivel foglalkozik a fiú.

A délutánjai nagy részét magányosan töltötte, ám délelőttönként a ninja akadémián tanult. Hanabi pedig egyetlen lehetőséget látott arra, hogy közel kerüljön a szokatlan fiúhoz. Elhatározta, hogy feladja addigi álmát a kereskedésről, és helyette inkább ninja lesz. Egy hat éves kislány döntése.

– Gondolkodj el ezen. Te még túl fiatal vagy, hogy ilyen döntéseket hozz – mondta az apja, amikor Hanabi egy délután közölte vele a döntését.

– Nem, apa, én pont abban a korban vagyok, hogy ezt a döntést meghozzam. Most még van lehetőségem tanulni és odáig fejlődni, ahol a többiek tartanak. Később már nem tudom majd utolérni őket. Most akarok jelentkezni – Hanabi erőszakos hangnemre váltott. Érezniük kell, hogy ez nem gyermeki hóbort vagy hirtelen ötlet, hanem az, amit akar. Mától ezt akarja, és ezt is fogja csinálni – anyja a vállára tette a kezét. Hanabi felnézett, találkozott a tekintetük. Anyjának szelíd tekintete megnyugtatta, de nem térítette el új céljától. Egy kislányt nem lehet lebeszélni arról, hogy egy kisfiú után sündörögjön – Most tényleg ezt szeretném anya – mondta, és apjára nézett, aki megadóan felemelte két karját a magasba.

– Legyen, ahogy akarod – mondta – De nem akarom, hogy megbánd.

– Nem fogom, ígérem – Mosolya a sikernek szólt. Egyelőre még nem gondolta át, milyen változások állnak majd be az életében ezután a döntés után, ám ez nem is érdekelte igazán. Csak az az érdekes fiú töltötte be az agya minden zugát. Gyermeki rajongás volt ez, amely az évek során tovább alakult. Attól a naptól nem jutott eszébe többé, hogy valaha kereskedő szeretett volna lenni, mint az apja. Csak az új cél lebegett a szeme előtt. Kiemelkedni az akadémián, hogy a szomorú arcú fiú elismerje. Megismerje, felismerje.

¤¤¤

Hanabi a törekvései ellenére nem volt ügyes tanonc, és nem magaslott ki semmiben. Ellenkezőleg. Végül mindenki arról ismerte meg a nevét, hogy igencsak ügyetlen a ninjutsuja, és nem rendelkezik semmilyen különleges képességgel sem. Nem tartozik semmilyen klánhoz. Ő csak úgy jött, és igyekezett, de ez nem volt elég, hogy Sasori önmagától érdeklődjön iránta. Soha nem köszönt neki, ahogy a többi gyerek köszön egymásnak. Soha nem invitálta játszani, ahogy a többi gyerek. Hanabi végül minden más gyereket elmart magától, mert keserűen elutasította a társaságukat az afelett érzett keserűségében, hogy Sasori sosem fog érdeklődni iránta. Mindez néhány hét vagy hónap alatt zajlott le. Hanabi cserfes kislányból egy magának való gyerekké ért, aki csak arra várt, hogy az akadémiai gyakorlatok véget érjenek, és követhesse a vörös fiút. Továbbá elképzelte, eltervezte, hogyan barátkoznak majd össze. Valamikor. Egyszer, amikor már nem lesz ennyire félénk. Azelőtt sohasem félt az emberekkel kapcsolatot létesíteni, de ha Sasoriról volt szó olyan volt, mintha csomót kötöttek volna a gyomrára.  Nem mert a közvetlen közelébe merészkedni, a szája hirtelen kiszáradt és elakadt a szava.

Egyik délután az akadémiai órák befejeztével Hanabi feltápászkodott ülőhelyéről, és egy másik gyerekbe ütközött.

– Bocsáss meg – fordult hátra. Sasori nézett vele farkasszemet, amitől pupillái kitágultak, és elakadt a szava. Menten elmenekült. Most már szerencsétlennek is fog nézni, gondolta a lány.

¤¤¤

Egyik délután, olyan hat óra magasságában, a lány megelégelte a távolságtartást. A lemenő nap aranyló fénye megfestette a homokot, mely békésen terült el, amerre a szem ellát. A rendezett házak árnyai hóbortos mintákat vetettek. Volt valami melankolikus ezekben a kései délutánokban, amikor a nap még nem bukott alá a horizonton. Hanabi nem szerette túlságosan ezt a napszakot, mert mindig olyan keserédes érzéseket keltett benne, mintha ez a gyönyörű béke a megnyúlt árnyaival valami rossz eljövetelét előzné meg. Jobban szerette a reggelt, amikor a nap még fiatal és vidám, a délidőt... Békeidőben ezek a napszakok tele voltak örömmel. Hanabinak szerető családja volt, így számára a nap nagy része boldogságban telt. Olyan vidám kisgyerekként, amilyen gyerekkort mindenki szeretne magának. Ahol az anya megdorgálja a gyermeket, amikor rossz, és az apa a cinkos.

A fiú csak ült ott, árnyéka messze elnyúlt tőle, karmazsin vörös hajába kapott a lágy sivatagi szellő. Az arcán azzal a melankolikus vágyódással nézett a távolba. Ábrándos pillantása mögött olyan gondolatok bujkáltak, amiket a lány nem ismert, és olyan érzéseket dédelgetett, mint a magány… egyfajta irigység, és lassanként gyűlölet azok iránt, akik nem voltak magányosak, amilyen ő. Ha Hanabi ismerte volna ezeket a gondolatokat, biztosan, nem mert volna erőt venni gyermeki gyávaságán.

– Én is utálom a napnak ezt a bánatos szakát, amikor az lassan véget ér – mondta – Tudod, hogy holnap ismét új napra virrad, de az egy másik nap lesz, és ez a nap meghal. Véget ér minden jó, amit adott, és a következő napra hagyja, ami még hátra van.

– Miféle jó, amit adott? Nekem ugyan nem adott semmi jót – a fiú szemrehányóan a földre irányította tekintetét. A szüleire gondolt.

– Dehogynem. Chiyo baa-sama az a kis jó, amit te kaptál – mondta a lány optimistán és játékosan megpöckölte a fiú egyik hajtincsét – Bárcsak nekem is lenne.

– Nem ezt mondanád, ha kapnál egy lehetőséget a sorstól, hogy elcserélheted a szüleidre.

– Ez nem olyan, mintha elcseréltél volna valami nagyot egy sokkal kisebbre – a lány is a távolba révedt tekintettel beszélt tovább. A messzi homokbuckák tetejéről port vitt tovább a szél – Neked ennyivel több jutott, mint nekem. Ha én elveszíteném a szüleimet, nekem tényleg semmim nem maradna.

Az élet nagy igazsága volt ez… mégis nehéz volt pozitívumot látni abban, hogy valaki elveszítette a szüleit. Sasori a lányra nézett. Látta már az akadémián, de még sosem próbált beszélni hozzá, elkerülte, ahogy a többieket is. Nem értette, miért jött most ide hozzá. Miért nem a többiekkel játszik felhőtlen, gyermeteg játékokat?

– Miért nem játszol a többi gyerekkel? – kérdezte szemrehányóan. Talán ez az elutasítás lehet az oka annak, hogy mindenki elkerüli.

– Mert én veled akarok játszani – mosolygott Hanabi megnyerően. A felnőtteknél mindig bevált, de látszólag a fiú ellenállt a mosoly barátságos erejének.

– Én nem játszom – fordította el fejét a lánytól.

– Akkor én sem – fordult Hanabi is a másik irányba.

Sasori visszafordult a kijelentésre, hogy a lány arcára nézzen, de csak a hajzuhatagát látta. Makacs teremtés, gondolta és képzeletben vállat vont. Úgy ültek ott egymás mellett sokáig csendben. De ez a csönd nem volt kínos, és nem volt magányos sem. Sasori úgy érezte, hogy most végre valaki osztozik vele valamiben. Az a dolog pedig a magány volt… és azáltal, hogy a lány megosztotta vele, a magány átalakult valamiféle mássá. Nem volt többé magány miután ketten cipelték. Láthatatlan kötelékké vált egy kisfiú és egy kislány között.

Attól a naptól kezdve Sasori tudtán kívül várta, hogy a lány megérkezzen. Minden nap ugyanott ücsörgött. Nem várt, inkább izgatottan ücsörgött és nem tudta, mi ez a kellemetlen érzés, ami mégis melegséggel töltötte el a lelkét. Azután a lány megérkezett, és leült mellé csöndesen. Legtöbbször még csak nem is köszönt, csak megjelent és osztozott vele ezeken a bágyadt délutáni órákon szótlanul. Egészen addig osztozott vele, ameddig végül a fiú által maga köré vont erőd, amely távol tartotta a többi gyereket, kaput nyitott Hanabi számára.

Azon a napon, amikor az erőd kapuja megnyílt, Sasori egy bábbal érkezett a találkozási pontra. Nem volt elképzelése. Nem fontolta meg előre, hogy mit akar tenni. Nem ismerte be magának, hogy a lánynak szeretné megmutatni a báb technikát. Egyszerűen és gyermeki ártatlansággal csak elvitt egy kicsi bábot, amit ő maga készített.

 

 

Friss bejegyzések
2021.03.23. 20:44
2021.03.17. 01:20
2021.02.08. 14:53
2021.02.08. 14:31
2021.02.05. 02:43
 

 

A vendégkönyvben te is kérhetsz cserét! 

 

Webmiss: Jun
Subject: Naruto, Anime, Japan
Open: 2007. 09. 09.
Closed: -


A Designról Aemy gondoskodott:

 

 

Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Létszám
Indulás: 2007-09-09